Szent István Plébánia hírdetései, Alsógöd

2004 június 13.

SZENT ISTVÁN PLÉBÁNIA ALSÓGÖD HIRDETÉS 2004. Június 13 20.

VASÁRNAP: 8.30: + Kovács Gergőért

KEDD: 19:: + Gyula

CSÜTÖRTÖK: 19: + Hozzátartozókért

PÉNTEK: 19: ad int. dantis

SZOMBAT: 19: Hrecska család + tagjaiért

VASÁRNAP: 8.30: +Telek és Pádár szülők

Ma 13-a van. A fatimai imaórát délután öt órakor kezdjük.

Elkészültek az elsőáldozási fényképek rendelései. Átvehetők a sekrestyében.

A nyár folyamán szeretnénk nyitottá tenni a közösségi házat a hittanos gyermekek számára. Ez azt jelenti, hogy reggel 9 órától ide jöhetnének és itt játékkal értelmesen tölthetnék el a vakáció idejét. Június 14-től augusztus 19-ig tartana nyitva a közösségi ház minden hétköznap. De hogy ezt meg tudjuk valósítani, ahhoz kérem a kedves testvérek segítségét, hiszen minden napra kell felnőtt felügyelő, aki vigyáz a gyerekekre, hogy ne történjék semmi baj. Azt kérem a nagymamáktól, ráérő szülőktől, hogy aki tud vállalni egy-egy napot, az iratkozzék fel a sekrestyében. Még mindig sok üres hely van, ahová be lehet iratkozni. Ennek ellenére, mivel hétfőtől már szünet van, megnyitjuk a közösségi házat a hittanos gyerekek előtt. Hétfőtől Péntekig 9 14 óráig, illetve Hétfőn és Szerdán este nyolcig lesz nyitva, és várjuk szeretettel a gyerekeket.

Megköszönöm mindazoknak, akik elkészítették az Úrnapi sátrakat, oltárokat, és azoknak, akik virágokat és virágszirmokat hoztak a körmenethez. A jó Isten áldja meg őket munkájukért.

A keresztény újságok második félévi díját kérem befizetni azoknak, akik csak az első félévet fizették ki januárba.

Az egyházközség zarándoklatot szervez július 3-án, Szombaton, Csobánkára. A sekrestyében lehet jelentkezni az 1000 forintos útiköltség befizetésével, minél előbb.

Vissza a főoldalra
Régebbi hirdetések