Szent István Plébánia hírdetései, Alsógöd

2004 október 24.

SZENT ISTVÁN PLÉBÁNIA ALSÓGÖD HIRDETÉS 2004. Október 24 31.

VASÁRNAP: 8.30: + Ödön

KEDD: 17: + Gyula CSÜTÖRTÖK: 17: + Szülők István és Mária és Nagyszülőkért

SZOMBAT: 17:+ Ferenc édesapáért és + családtagokért

VASÁRNAP: 8.30: + Szülők és 3 Mária

Megköszönöm asszony híveinknek áldozatos munkáját, akik eljöttek a templom és plébánia takarításában segíteni. A jó Isten áldja meg őket.

A hívek kérésére ezentúl minden szentmise végén elimádkozzuk azt az imát, ami kiosztásra került. Ebben, mielőtt elindulnánk Isten házából, még egyszer kérjük az Ő segítségét családunkra, önmagunkra.

Szombaton délelőtt idei utolsó társadalmi munkánkat rendezzük, melyre szeretettel hívom férfi híveinket. Lapátot és gereblyét hozzanak magukkal.

Jövő vasárnap a missziók javára történik a perselygyűjtés.

Még ezen a héten lehet bejelenteni sírkőszenteléseket a plébánián vagy a sekrestyében. November 1-én 14 órakor az újtemetőben tartjuk halottak napi megemlékezésünket, mely után kerül sor a sírkő megáldásra.

Új Ember kalendárium és naptárak érkeztek, melyeket meg lehet rendelni a sekrestyében.

Vissza a főoldalra
Régebbi hirdetések