Szent István Plébánia hírdetései, Alsógöd

2006 május 7.

SZENT ISTVÁN PLÉBÁNIA ALSÓGÖD HIRDETÉS 2006.május 7 14.

VASÁRNAP: 10: + Szőke Józsefné Alice

KEDD: 18: + Lukács Endréné Adél tem. 19: + Édesanyáért

CSÜTÖRTÖK: 19: + Gyula és Irén

SZOMBAT: 19:

VASÁRNAP: 8.30: + Lajos édesapáért

A mai vasárnap a váci egyházmegye minden templomában az árvízkárosultak javára történik a perselygyűjtés.

Ma van a papi hivatások világnapja. Imádkozzunk papjainkért, papi hivatásokért. Egyben szeretettel és tisztelettel köszöntjük az édesanyákat. A legszebb hivatás az övék. A jó Isten áldjon meg minden édesanyát.

Korábban már hirdettem, hogy az idén az egyházmegyei találkozó Mendén kerül megrendezésre, július 1-én. Mi is szeretnénk részt venni ezen a találkozón legalább egy busszal. Ezen kívül a két egyházközség testvér egyházközségi kapcsolatot létesített egymással, a képviselőtestületek döntése alapján. A mendei egyházközség majd szeptember 30-án adja vissza ezt a látogatást, amikor vendégül látjuk őket a felsőgödi templomban és focipályán. Kérem tehát, hogy aki el szeretne jönni az egyházmegyei találkozóra, azok jelentkezzenek a sekrestyében, 2000 forint útiköltség befizetésével, minél előbb.

Május hónapban azokon a napokon, amikor szentmise van, este fél hétkor lorettói litániát imádkozunk a Szűzanya tiszteletére. Vegyünk részt minél többen ezen az ájtatosságon.

Vissza a főoldalra
Régebbi hirdetések