Boldog Meszlényi Zoltán XX. századi vértanú emlékezete
Írta: Meszlényi Zoltán okl. mérnök
Göd, 2009. december 29.
2009. október 31-én az egyházi élet ritka, kiemelkedő eseményeként boldoggá avatták Esztergomban dr. Meszlényi Zoltán püspököt, aki vértanúhalált halt 1951. március 4-én. Ő Magyarországon az első a sztálinista egyházüldözés áldozatai közül, akit boldoggá avattak.
Mint unokaöccse, folyamatosan kapcsolatban voltam Zoltán püspökkel, mivel édesapám kora gyermekkoromban meghalt. Ettől kezdve, mint félárva gyerekeknek - testvéremmel együtt - sokat segített a nevelésünkben. Figyelemmel kísérte életünket, mint édesapám testvére, és amiben tudott folyamatosan segített, rendszeresen látogatott minket itt Alsógödön. Óriási élmény volt számomra 1937-ben Esztergomban "Zoltán bácsi" püspökké szentelése, a szertartás fennköltsége. Ma is tisztán, emlékképként látom, amint az oltár előtt fekszik, majd utána felállva kezébe vesz egy "hosszú díszes botot", mely jelezte, hogy főpásztorrá vált. Később a háború alatt ferences kollégista diákként Esztergomban sokat találkoztam nagybátyámmal. Nagyon jó érzés volt megélni, hogy igen nagy tisztelete volt a városban, és emberségessége miatt nem féltek ellent mondani sem neki, társaságban igen jó kedélyű volt.
Nemcsak velünk, másokkal is tartotta a kapcsolatot Alsó- ill. Felsőgödön. Jól emlékszem arra, hogy már püspökként többször járt Huzella Tivadar professzornál. Egyik alkalommal én is elkísértem a Huzella villába, és megtapasztaltam, hogy milyen tisztelettel fogadta a bejáratnál a professzor, majd komoly, hosszas beszélgetést folytattak. Még egy gödi vonatkozású emlékem: amikor 1938-ban a Szent Jobb országos körmenete során az aranyvonat megállt a gödi állomáson. Lehetett látni az üvegezett vagonban középre téve a Szent Jobbot, mellette Zoltán püspököt, az egész nagyon ünnepélyes volt.
1950. nyár elején járt nálunk utoljára, ez is emlékezetes volt, mert túl hosszasan búcsúzkodott, jól emlékszem néhány szavára: "nem tudom, hogy tudok-e jönni" sajnos balsejtelme beigazolódott.
Ki is volt ez az igaz, sziklaszilárd hitű ember?
Hatvanban született 1892. jan. 2-án, édesapja tanító, tanfelügyelő, édesanyja - aki 6 gyermeket szült - rimaszombati származású. Édesanyja fiatalon meghalt, de szeretetteljes légkörben nőtt fel. Középiskolai tanulmányait Pesten, majd az esztergomi bencéseknél végezte miközben "belső hangját" követve papnak jelentkezett. Kiemelkedő képességei miatt Vaszary Kolos hercegprímás Rómába küldte tanulni a Collegium Germanico- Hungaricumba, hogy a Gregoriána egyetemre járjon. Kiválóan végezte tanulmányait és filozófiából, teológiából doktorátust szerzett, egyházjogász lett. Mire végzett az egyetemen a magyaron, szlovákon kívül beszélt olaszul, németül, franciául, latinul, görögül is. Kiváló képzettsége miatt gyorsan haladt az egyházi ranglétrán. Felettesei rendkívüli munkabírásúnak tartották.
A Szentszék 1937-ben esztergomi segédpüspökké nevezte ki. Jelmondata: "HITTEL ÉS HŰSÉGGEL". Ő lett ekkortól a mindenkori esztergomi érsek segédpüspöke.
Főbb tevékenységei:
1. A prímási palotában egyházjogászi feladatokat lát el, irodaigazgató, prímási, káptalani uradalmak intézője. Ezt a feladatát is roppant lelkiismeretesen látja el, gondolva az egyszerű munkások érdekeire is. Mindenre figyelt, érdekes pl. hogy ökröket vásárolt, hogy a háborúba besorozott katonák munkaerejét pótolja ill. arra, hogy a munkások a háború alatt is megkapják a szükséges dolgokat. Apróság: a levéltári iratokban fellelhető egy utasítása arra vonatkozólag, hogy a szőlőmunkások a hidegben feltétlenül kapják meg a törkölyből kifőzött pálinkát. Az egyházmegye vagyonkezelői munkáját rendkívül precízen, nagy hozzáértéssel végezte, ezt később "ellenségei" az őt figyelő ügynökök is elismerték.
2. Püspökként folyamatosan segítette főpásztorait, pl. miközben Mindszenty országjáró körutakon nagy lelkesedéssel, fáradtságot nem ismerve buzdította a magyar népet, ő biztosította a hátteret, "vitte" az egyházmegye ügyeit.
3. Egyházjogászként szakkönyveket írt. Pl.: Házassági köteléki perek; Az esztergomi hercegprímások életrajzai, munkásságaik.
4. Felkarolta a nehézsorsú gyerekek ügyét.: országos hálózat megszervezése árva, ill. elhagyott gyermekek megmentésére, melynek a központja Esztergomban volt. (Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve) Képes havilapjuk is volt. A II. világháború után az iskolák államosításáig még működött az intézmény, saját pénzét is költötte a gyerekekre, és sokszor titokban tett jót.
5. Lelkipásztorként esketett, rengeteget bérmált, lelkigyakorlatokat tartott pl. rendőröknek a bp-i Szent István bazilikában, nőknek Siófokon. A lelkigyakorlatok, bérmálási szentbeszédek anyaga megmaradt a prímási levéltárban, melynek egy részét nemrég kiadták ALÁZATOS SZOLGÁLAT című könyv formájában (Don Bosco Kiadó 2007.)
6. 1946-ban Mindszenty József Meszlényi Zoltánra bízta az esztergomi teológiai képzés vezetését, tudása, felkészültsége alapján, ill. azért is, mert a háború alatt nagyon sokat tett a kispapokért, feladatán túlmenően is, pl. saját rádióját odaadta a bombázások miatt pincében élő szeminaristáknak "Hallgassátok csak, tőletek úgyis megtudom, ha valami fontosat mondanak be." A pincében egyébként szenteléseket is végzett. Részlet a szentelési beszédből: "A sötétből indulunk a napvilágba, a meggyötört, annyit szenvedett emberek közé. Kérlek benneteket, ápoljátok a szent tüzet, hivatásotok tüzét, hogy hűséges szívvel hiánytalanul térhessetek vissza."
1950. júniusában, amikor már Mindszenty József hercegprímás másfél éve börtönben volt, a kanonokok testülete Meszlényi Zoltánt választotta meg káptalani helynöknek, vagyis az egyházmegye kormányzására. Ezt a feladatot elvállalta, pedig a kinevezést a Rákosi-féle rezsim ellenezte, mert köztudomású volt, hogy Meszlényi olyan ember, "akinek nem kenyere a megalkuvás", vagyis nem "puhítható", hűséges Mindszentyhez, az egyházhoz. Tudta, hogy el fogják hurcolni őt is, mint Mindszentyt. Egyébként az állami szervek 1945-től folyamatosan figyelték, jelentéseket adtak le róla, melyek egy része a levéltárakban megvan, olvasható: semmit sem tudtak rábizonyítani, még a rosszakarói sem.
1950. június 29-én délután az ÁVÓ-sok elhurcolták, lakását kifosztották, őt pusztulásra ítélték. A kistarcsai internálótáborba, börtönbe vitték, itt elkülönítve a többi rabtól kínozták. Télen nyitott, (üvegezetlen) ablaknál majdnem halálra fagyott. Szemtanúk szerint salakon futtatták mezítláb, s mikor egyik rabtársa, egy szalézi szerzetes sajnálkozott ezen ő csak annyit mondott ujjával az égre mutatva: "Krisztus többet szenvedett". Egyébként nem elítéltként volt fogva tartva, az ő bűne: végtelen hite, hűsége, állhatatossága volt. Ott a börtönben is igyekezett segíteni, egy szerzetes társának - aki nem ismerte meg a püspököt, mivel úgy lesoványodott, de Meszlényi felismerte a szerzetest - odaajándékozta pulóverét, mondván neki már úgysem lesz rá szüksége.
A mártíromságra tudatosan készült, erre szentbeszédei utalnak:
" A papoknak a legnagyobb megpróbáltatások idején teljesíteni kell kötelességeiket, még a vértanúság árán is: a martirium gondolata nem döbbentett meg, nem csodálkoztam, természetesnek tűntek fel az üdvözítő szavai: eljön az óra, hogy mindaz, ki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek" (1945. Esztergom).
"A modern üldözések mozgatója az, hogy az üldözött hívőket az állam, a haladás, a nép ellenségeinek tartják, s mint ilyeneket irtják és pusztítják"(Siófok 1948).
1951. március 4-én halt meg a kegyetlen bánásmód következtében. Halotti anyakönyvezését csak 1954-ben végezték. Egy temetőőr gondozta a sírját, amely fölé keresztet készített névvel és a halál dátumával, amikor később ki akarták fizetni költségeit, nem akart pénzt elfogadni, mert annyira tisztelte és becsülte a püspököt. Meszlényi Zoltánt 1966-ban exhumálták a nyilvánosság teljes kizárásával még az emlékét is el akarták törölni annyira veszélyesnek tartották, halála után 15 évvel is, pedig nem is volt a politika híres szereplője. A rezsim bukása után a dokumentumok és tanúságtételek révén napvilágra került az igazság, s Vatikánban 3 év alatt (rekord rövid idő a boldoggá avatási ügyekben) meghozták a döntést. 2009. július 3-án hirdette ki XVI. Benedek pápa a bullát, melyben elismerte Meszlényi Zoltán vértanúságát: "hitét megvallva életét áldozta Krisztusért".
